Kultúrtrip vasúton: Tirol, Verona és egy kis Garda-tó. Benyovszky Mánya Ágnes írása az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Minden út Rómába vezet – tartja a mondás. Az idei családi nyaralásunk célállomását, Veronát is többféleképpen el lehet érni: mi a vasutat választottuk. Odafelé Érsekújvárból pozsonyi és bécsi átszállással Innsbruckig mentünk. „Hajnali” hétkor szálltunk vonatra, és este hatig, ausztriai megállónkig, Tirol székhelyéig szinte folyamatosan zakatoltunk. Utazásunk idején, augusztus első napjaiban a korábbi nyarakhoz képest kellemesebb, sőt hűvösebb volt az idő, de egyáltalán nem bántuk. Útközben szájtátva csodáltuk a ködfátyolban rejtőzködő vagy a szemerkélő esőben fel-feltáruló hegyeket, völgyeket. Az időjárás az őszt idézte: biztosan szép ez a vidék olyankor is, ha a lombhullató fák koronája sárgába vagy rozsdabarnába borul.
Még sosem jártunk Innsbruckban, de sok mindenben emlékeztetett korábbi ausztriai élményeinkre: várost átszelő folyó, partján csinos „történelmi” házsorral, hegyek, a barokk építészet dominanciája.
„Ha csak átutazóban vagyunk, akkor is érdemes megállni és sétálni egyet Tirol fővárosában” – írta az otthon alaposan áttanulmányozott internetes oldal, szinte ránk szabva. Amennyire a szűkös időkeretből futotta, keresztül-kasul bejártuk a történelmi magját. Rögtön megállapítottuk, hogy az Innsbruckot körülvevő hegyek kétszer olyan magasak, mint a korábban megmászott salzburgiak. A lenyugvó nap fényében is szépen ragyogott az 1500-ban épült Goldenes Dachl, vagyis Aranytetős ház, a város egyik jelképe. A vele átellenben álló barokk Helbling-ház a valóságban is olyan, mint egy gazdagon díszített porcelán teáskanna. Fehér falán – kis túlzással – tenyérnyi hely sincs, mindent ellepnek a színes díszítőelemek, valóban pompás látványt nyújtva.
Más az angol királyi családért rajong, én évtizedek óta a Habsburgokért. Nem „magyarevő trónbitorlókként” tekintek rájuk, egyszerűen csak vonz az európai történelmet majd hétszáz éven át befolyásoló, sőt alakító, színes egyéniségekkel teli dinasztia története.
Szomorúan kerültem hát körbe az általuk építtetett és lakott, a látogatásunkkor már zárva tartó itteni Hofburg, vagyis a császári palota épülettömbjét és a Hofkirchét, ahol az Aranytetős házat is építtető I. Habsburg Miksa német-római császár gazdagon díszített jelképes síremléke, vagyis kenotáfiuma áll. A 28 darab nagy méretű, sötét bronzszobor, amely után a hely a „Fekete emberek temploma” elnevezést kapta, az üres sírt őrzi, a császárt ugyanis Bécsújhelyen temették el, jóval szerényebb körülmények között. Szomorúságomat hatásosan enyhítette az Óváros egyik éttermében elfogyasztott, két hatalmas gombóccal tálalt forró húsleves, valamint az utána küldött tésztaétel, a specli. A gazdag vacsora után jólesett a további séta, ráadásul mégsem maradtam aznapra Habsburgok nélkül: körbejártam a diadalívet, amelyet Mária Terézia császárné és magyar királynő építtetett Lipót fia 1765-ös, Innsbruckban megtartott esküvője alkalmából. Eredetileg – amolyan dekorációs elemként – fából készült volna, de végül időtálló anyag mellett döntöttek, így egy korábbi városkapu köveinek felhasználásával épült meg. Üröm az örömben, hogy kevéssel az esküvő után a vőlegény édesapja elhunyt, ezért az ifjú pár portréján kívül az alkotók ezt a szomorú tényt is megjelenítették rajta.
Fotó: Shutterstock
Verona: a San Fermo Maggiore különleges mennyezete önmagában is megér egy misét
Másnap újra vonatra ültünk, hogy a „harapni friss” osztrák levegő után befogadjunk végre némi talján napfényt. Hegyek, völgyek, németül és olaszul egyaránt feltüntetett helységnevek között kanyarogtunk Tirolban, amelyet az első világháború választott politikailag ketté: az északi része Ausztriáé maradt, míg a déli Olaszországé lett."