Közeledés a „Transzcendens Fülhöz”. Takács Nándorral Papp Gréta beszélgetett az Irodalmi Szemlében. A beszélgetés teljes terjedelemben az Irodalmi Szemle online felületén olvasható.
"Takács Nándor Rádiócsend című kötete vezet, visszatér, ismétel, elmélyít. Az olvasó egy transzcendens hegyvidék utasa lesz, ahol minden sor egy újabb lépés a belső tájak felé. A szerzővel többek között arról beszélgettünk, milyen változások, új élmények voltak meghatározóak a kötet írásakor, és arra is fény derül, hogyan kerül egy Marno-vers Takács kötetébe.
Pontosan 10 évvel az első versesköteted után, tavaly jelent meg a Rádiócsend című könyved. Mesélnél arról, milyen út vezetett hozzá?
2015 februárjában az Új Forrásban megjelent hét versem – Mizsur Dániel rendkívül alapos és értő recenziója társaságában –, amelyek még kimondottan a Kolónia című kötet világához kapcsolódtak, azután néhány évig szünetelt az alkotómunka. Elvétve született csak vers, de az irodalommal nem szűnt meg a kapcsolatom. 2014-ben kezdtem el tanulmányaimat a Pannon Egyetem magyartanár szakán, és 2015-től a biológia mellett már a magyar–kommunikáció tantárgyat is tanítottam akkori munkahelyemen, a zirci Reguly Antal Szakképző Iskolában. Az intenzív tanulás, az irodalomtudományban és a pedagógiában való elmerülés időszaka volt ez. Nagyon sokat köszönhetek egyetemi tanáraimnak, különösen Ladányi Istvánnak, aki szakdolgozati témavezetőként támogatta a kreatív írás oktatásmódszertana terén folytatott kutatásaimat. Az elméleti kutatómunkához rendkívül értékes tapasztalatokkal járult hozzá a tanítási gyakorlat: ekkor alakítottam meg első irodalmi önképzőkörömet, ahol a diákok kreatívírás-feladatok segítségével fejleszthették íráskészségüket. Magánéleti változások sorát követően, 2019-ben éledt fel bennem újra a késztetés, hogy írjak. A visszatérést az jelentette, amikor a Szellemkép Szabadiskola 15. végzős fotográfus évfolyamának diplomakiállításán olvastam fel a fotókhoz írt verseimet. Ezt követően újra érzékenyebbé váltam a különböző inspirációkra, és 2020-tól ismét rendszeresen publikáltam folyóiratokban. A Rádiócsend című könyv így – a Kolóniához hasonlóan – nyolc év terméséből válogat.
Változott ezidő alatt az íráshoz való viszonyod vagy a munkamódszered?
A viszonyom alapvetően nem változott. A versírás továbbra is kontemplatív tevékenység maradt számomra, a költészet pedig a „formátlan, a véghetetlen” és a nyelv találkozásának izgalmas felismeréseket ígérő tere és ideje. Nagyon sok új élmény ért ebben az időszakban, amelyek a munkamódszeremet viszont befolyásolhatták. Új tanári állásomban már csak magyar nyelv és irodalmat tanítottam, ami lehetővé és szükségessé tette, hogy még többet olvassak; a középiskolai kötelező olvasmányok mellett a személyes kánonomba tartozó szerzők (elsősorban Hemingway, Salinger, Truman Capote, Juan Carlos Onetti, Pilinszky János és Oravecz Imre) műveit olvastam újra. Lenyűgöző felfedezést jelentettek Akutagava Rjúnoszuke elbeszélései, valamint Thomas Wolfe regénye, Az időről és a folyóról. 2020 nyarán megkeresett Dr. Horváth Nóra, a Műhely főszerkesztője, akinek felkérése nyomán 2021-től a folyóirat szépirodalmi rovatainak vezetője lettem. A kortárs szerzőkkel folytatott levelezéseknek köszönhetően tovább tágult számomra a szépirodalom világa. Nagyon sok izgalmas verset és novellát, regényrészletet olvashattam a Műhely régi és új szerzőinek jóvoltából, valamint többször alkalmam nyílt közreműködni a tanulmányrovat számára érkező dolgozatok és esszék szerkesztésében is. A konkrét szövegeken, levelezéseken, lapszámbemutatókon túl az irodalmi alkotómunkába vetett hit közege, a szövegek gazdagságának élménye kísérte és kíséri mindennapjaimat, és ez rendkívül erős támogató erőnek bizonyul személyes alkotómunkámban is.
A Rádiócsend fülszövegét Marno János írta, aki „imabeszéd-gyakorlatoknak” nevezi a verseidet. A kötet több érzékszervre is hat: nemcsak látjuk a bakonyi tájat, hanem szinte érezzük az illatokat, a levegőt is. Ezt a hangulatot a borítófotó is visszaadja, ami ráadásul a saját képed. Egyértelmű volt számodra, hogy ez a fotó kerül majd a borítóra?
A legmeghatározóbb költészeti élményeim közé tartozó Pilinszky-versekhez éreztem mindig is közelinek az ima fogalmát, később Nagy Gáspár szuggesztív költeménye (Ima) hívta fel figyelmemet ima(beszéd) és vers rokonságára. Marno János szavai nyomán eltűnődtem, és be kellett látnom, hogy a kontemplatív írásgyakorlat, a versek mondataiban az őszintéségre és hitelességre törekvés a kezdetektől jellemzi saját alkotómunkámat is. A „Transzcendens Fül” megjelölést azért is gondolom nagyon találónak, mert amikor az ember verset ír, vallásosságától függetlenül valamiféle „frekvenciakeresést”, letapogatást végez, ami meglátásom szerint csak a befelé figyelés csendjében történhet meg. Már első kötetem verseinek jelentős része is a Bakonyban született, és bár a Kolónia még jobban elvonatkoztatott a konkrét tájtól, a természeti környezetnek már itt is nagy szerepe volt a szövegek formálódásában. Valóban „a szerző magánügye”, de a Rádiócsend földrajzi viszonylatban tágabb merítésű, az alkotó képzelet számos helyszínt bejárt a versek írásakor. Tagadhatatlan azonban, hogy a versek többsége ebben a könyvben is a Bakonyban „játszódik”. Nem akartam kidomborítani ezt a jellegzetességet. Átfogóbb motívumot kerestem, amely a versek tapasztalatában, világlátásában közös. Jó ideig az Átkelés munkacímet viselte a kézirat, de ezzel nem voltam elégedett. A Rádiócsend című vers a szerkesztési folyamat adott pontján előtérbe került, és úgy láttam jónak, ha a kötet ennek az egyébként pannonhalmi gimnáziumi emlékekből táplálkozó versnek a címét veszi kölcsön. A borítófotót elsősorban a címhez választottam, de a 2020-ban, otthonunk előtt készített felvételt valóban szoros kapcsolat fűzi a tájversek szenzualitásához is. A párolgó szántóföld az emberi tevékenység nyomait mutatja, fölötte az ég világos ugyan, de felhőzet takarja, s a két réteg között hallgatagon húzódnak az erdők. A fotón egyébként az ugodi hegyek láthatók, amelyek átmenetet képeznek a Magas-Bakonyból a Bakonyalja szelídebb lankái felé. A felhők a Durrogós-tetőt takarják, amely Az ajánlat című versben szerepel."
Takács Nándor Kőszoros-völgyben, Pénzesgyőr, 2022. május. Fotó: Takács-Csomai Zsófia.