Juhász Katalin írt Molnár Norbert Monogram (NAP Kiadó, 2024) című interjúkötetéről az Új Szóban. Írása teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Ritkán jelenik meg interjúkötet hazai magyar berkekben. Életútinterjúk lapokban sem sűrűn fordulnak elő, mert ez egy nehéz műfaj, komoly felkészülést igényel a riporter részéről, az olvasók pedig kezdenek leszokni a hosszabb szövegekről. Marad a Pátria rádió, ott van idő és tér ilyen finomságokra. Molnár Norbert most közreadott beszélgetései is ott hangzottak el.
Ma már szerencsére ritkábban tesszük fel a kérdést, hogy vannak-e nekünk, szlovákiai magyaroknak hírességeink. Mert hát hogyne lennének. Az élet minden területén találunk olyanokat, akik saját szakmájuk legjobbjaiként országosan ismertek, vagy esetleg külföldön ismertebbek, mint idehaza. Sőt, a kivételes tehetségek ma már sikeresek is lehetnek, mert megvan a lehetőségük kibontakozni. Igen, a magyaroknak is. Aki ezt másképp gondolja, olvasson bele ebbe a kötetbe. Üsse fel bárhol, vagy kezdje a számára legkedvesebbekkel.
Múltról és jelenről, szlovákiai magyar szemmel
A riportalanyok zöme művész, vagy művészettel is foglalkozó, széles látókörű, kreatív ember. Többségük a rendszerváltás előtti évtizedben volt tinédzser, vagyis egy ma már sokak számára történelemnek számító korszakban szocializálódtak. De az is érdekes, milyen volt az ifjúkor vagy a pályakezdés a kilencvenes években, a hirtelen jött szabadságban. És mindannyian beszélnek arról, hogyan boldogultak kisebbségi magyarként, érezték-e valaha, hogy lépéshátrányban vannak emiatt.
Persze ahhoz, hogy kidomborodjék a közös téma, szükség volt egy jó riporterre is, aki élvezi alanyai bizalmát, terelgeti őket, mederben tartja a beszélgetéseket. Ez a húsz interjú 2022 márciusa és 2023 decembere között hangzott el a Pátria rádióban, de nemcsak ezek, hanem hatvan további is, amelyek kimaradtak a könyvből. Onnét lehet tudni, hogy jó a könyv, hogy az ember megfeledkezik az idő múlásáról, éjszakákba nyúló olvasási maratonokat abszolvál, a végén pedig hiányérzete van – kíváncsi a többi interjúalanyra is. (Ez egy burkolatlan üzenet a NAP kiadónak és a szerzőnek, hogy érdemes lenne elgondolkodni a második részen).
Színészek, filmrendezők, képzőművészek, irodalmárok, történész, tudós, műfordító, performer, borász… Elfogult vagyok, mert ez utóbbi kivételével valamennyiükkel tegező viszonyban vagyok, hosszú évek óta követem pályájukat. Onnét lehet tudni, hogy jó a könyv, hogy egy csomó új dolgot megtudtam róluk.
Olyasmiket, amiket eddig senkinek sem mondtak el. Vagy azért, mert nem volt rá lehetőségük, mert hiszen általában a legújabb munkájukról kérdezik őket az újságírók, vagy azért, mert nem ismerték annyira az illetőt, hogy megnyíljanak neki.
A rádiós verzióban, ahol a beszélgetések alatti összenevetések, a spontán reakciók is hallatszanak, ez még egyértelműbb, mint itt. Az írott szöveg pozitívuma viszont az, hogy nyelvileg, stilisztikailag kissé cizelláltabb – de épp csak annyira, mint amikor hazaérve átfésüljük a fodrász által kreált remek frizuránkat, és abszolút elégedettek vagyunk vele."