Bogyó Noémi Fél narancs című tárcája az Új Szó kulturális mellékletében, a Szalonban jelent meg. Teljes terjedelemben az Új Szó online felületén olvasható.
"Tudom, hogy hajnalodik, ki sem kell nyitnom a szemem. Teli torokból rikácsolnak a kis dögök a gyümölcsösben. Ezért is utálom a tavaszt, a nyarat, s az őszt is. A madaraktól csupán a kánikulát és az életemet utálom jobban.
Klára itt szuszog mellettem, féloldalt, embriópozícióban, elfordulva tőlem. A teste azt kiabálja, ne nyúlj hozzám. Szőke göndör fürtjei szétterülnek a párnán, eltakarják az arcát. Így, ahogy alszik, olyan, mint egy ártatlan kislány, éppen csak az ujját nem szopja és nem mosolyog negédesen. Klára 15 éve nem mosolyog, legalábbis, ha velem van, akkor nem. A mosolyát, energiáit, szeretetét másoknak tartogatja.
Hol vannak azok az idők, mikor nekem ragyogott? Izgatottan jött a találkákra, miniszoknyát vett fel, körömcipőt húzott, és vörösre rúzsozta a száját. Kitágult pupillával nézett rám, s miközben vártuk, hogy a pincér felszolgálja a vacsorát, a talpával finoman felkúszott a lábszáramon, a combomon az ágyékomig. Olyan finom a talpa, mint a kiscicáknak, s úgy járatja a legérzékenyebb helyeken, hogy az embert az őrületbe kergeti. Hol vannak azok az idők, amikor eldugott panziók lépcsőjén osontam fel, s vártam, mikor kocogtatja meg az ajtót? Most másokkal jár izgatottan találkákra, a cicatappancsok más ágyékokat keltenek életre, s más férfiakhoz oson fel eldugott panziók nyikorgó lépcsőjén.
Mikor változott meg a kapcsolatunk? Amikor megvásároltam ezt a nyavalyás házat vidéken, s összeköltöztünk. Ha tudtam volna, a városban veszek valamit, vagy nem is veszek, maradok a legénylakásomban, s nem kényszerítem rá Klárát, hogy összeköltözzünk. Addig, míg nem éltünk együtt, volt szenvedély, szerelem, csillogott a szeme, az érintésemre felgyorsult a lélegzete. A közös élet első napján, az előző történet, ami rólunk szólt, lezárult."