200 éve született az írófejedelem, budapesti séta Jókai Mór nyomában - 2. Kuklis Katalin írása a Vasárnapban jelent meg. Teljes terjedelemben a Vasárnap online felületén olvasható.
"Hogyan élt Jókai Mór Budapesten? Hol lakott, és kivel? Állnak-e még ezek az épületek? Hogyan őrzi az utókor a maga korában rendkívül népszerű író emlékét? A válaszokat azon a sétán találjuk meg, amelyen kalauzunk Görbe Márk művészettörténész.
Sétánk első részében (lásd itt) Jókai Mór életének azt a fontos és hangsúlyos szakaszát mutattuk be, amelynek egyik meghatározója az író Laborfalvi Rózával való házassága volt. Lássuk, hogyan ír Jókai minderről:
„Mikor mi egymást elvettük, mind a ketten fiatalok voltunk: én is deli legény, ő pedig világraszóló szépség. A szabadságkorszak mámora szédített bennünket egymáshoz, s aztán a jó és balsors ellenkező árjának forgataga, a közös örömek, dicsőség, bánatok, megpróbáltatások úgy egymásba olvasztottak, hogy külön élni, gondolkozni sem tudtunk. Még a neveinket sem lehetett külön említeni. Súlyos betegségek látogattak meg bennünket; hol ő ápolt engem, hol én őtet. Ez átvirrasztott éjszakák még szentségesebbek a boldog nászéjnél. Ezüst menyegzőnket is megültük. És még azontúl is nagy időt. Hajszál hajszál után megőszült, kihullott. Hamis haj, hamis fogak jöttek: csak a lelkünk maradt igazinak.”
A részlet az 1900-ban napvilágot látott Öreg ember nem vén ember című regényéből való, s bár minden regény fikció, a fantázia szüleménye, nehéz nem Jókai és Laborfalvi kapcsolatát vetíteni a mondatok mögé.
A tragika halála
Laborfalvi Róza 1886-ban hunyt el, Jókai pedig ezután egy időre elnémult íróként. Jókai Róza (Laborfalvi unokája, s egyben az író fogadott lánya) ekkor hazasietett – müncheni, festőművészeti tanulmányait félbehagyva – a „Pápi” segítségére.
„Jókai Róza nagyon praktikus gondolkodású hölgy volt: míg Laborfalvi mindent gyűjtött, addig az unoka próbált mindentől megszabadulni, hogy pénzük legyen. Új gazdára talált a sok biedermeier ékszer, de a balatonfüredi nyaraló is” – meséli Márk.
Amikor Jókaiék a Bródy Sándor utcában laktak, Feszty Árpád gyakran vendégeskedett náluk. Az 1880-as évektől egyre nagyobb népszerűségnek örvendő festőművész ekkoriban a Vas utca 17. szám alatt lakott. Innen könnyen át tudott ugrani Jókaiékhoz, hiszen csak néhány házzal arrébb volt a szállása. S miután 1888-ban feleségül vette Jókai Rózát, az idősödő író újra ifjú házasok társaságában találta magát – mint anno a Schiller-házban Petőfi és a mátkája, Szendrey Júlia albérletében (lásd a séta 1. részében).
Jókai Mór, Fesztyné Jókai Róza és Feszty Árpád a Feszty-ház műtermében
Az Andrássy út – és egy kis Feszty
Jókai Róza tehát egy gazdaságosabb háztartást vezet – legalábbis addig, amíg meg nem épül saját villájuk a Bajza utcában. 1888-tól az ifjú házasok már az Andrássy úton bérelnek ingatlant.
„Az Andrássy út az 1870-es és 1880-as évek első felének szülöttje. Akkor tervezik és valósítják meg ezt a Terézvárost keresztülszelő főútvonalat. A párizsi boulevard-ok mintájára álmodta meg gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ezt a különleges, magán- és bérpaloták szegélyezte sugárutat. Ide költözött házasságát követően Feszty Árpád és Jókai Róza, és természetesen Jókai Mór, mert tőle nem volt hajlandó elszakadni nevelt lánya. Nem lehet pontosan tudni, hogy hol, de a sugárút utolsó szakaszában teraszos villát béreltek, és Feszty ott festett az erkélyen. 1889-ben A sirató asszonyok Krisztus sírjánál című olajfestményén dolgozott, ami az Országos Képzőművészeti Társulat aranyérmét eredményezte számára. Ráadásul fejedelmi vevője is akadt a képnek, mégpedig Ferenc József személyében. Az ő leszármazottainak birtokában volt a kép, az utolsó említés róla az 1920-as évekből való, majd eltűnik” – meséli Márk, majd hozzáteszi: nem kell aggódni, nemrégiben, vagyis bő száz év után bukkant fel újra a festmény Olaszországban – de ez már egy másik történet (a részletekért érdemes Görbe Márknál érdeklődni)."