Radics Rudolf “transzkulturális krimi”-tanulmánya az Irodalmi Szemlében

Radics Rudolf „Bagdadban is olyanok a népek, mint Nyárligeten…” Transzkulturális kérdések Csabai László Szindbád, a detektív című kötetében c. tanulmánya az Irodalmi Szemle 2022/1. számában jelent meg. A teljes tanulmány elolvasható az Irodalmi Szemle honlapján.

“„Idegenben az ember vagy magába zárkózva megvetővé hűl, vagy átveszi a hely ritmusát, és feloldódik benne.”2 E rövid szövegrészlet látszólag kellő mértékben meghatározza Csabai László Szindbád, a detektív című kötetének transzkulturális jegyeit, a másság, az idegenség és az átmenetiség-érzet szövegbeli megnyilvánulásait vizsgálni kívánók értelmezési irányvonalát. Az idegenségtapasztalat feldolgozási módozatainak felvillantásán túl már a kötet paratextuális komponensei is előirányozzák a kulturális diverzitással és mobilitással operáló transzkulturális olvasat lehetőségét.3 Ugyanis mind a borítókép, mind a kötetcím elsődlegesen az út, az utazás és az úton levés dinamizáló értelmű toposzait hívja elő. A borítóképen látható sejtelmes férfialak és a tompa fényekkel megvilágított utca látványa a fentiekben már exponált idegenség és kiszolgáltatottság érzetét fokozza, miközben a címben szereplő tulajdonnév az Ezeregyéjszaka hősének megidézése révén a keleti kultúra idegenségével való szembesülés képzetét sejteti. Erre játszik rá a fülszöveg is: „Ez a Szindbád nem az a Szindbád. Nem a Krúdy teremtette hős, hiszen nevét egyenesen a mesés Bagdad környékén utazva kapta […].” Az Ezeregyéjszaka tengerjáró hősének említése egy olyan elvárási horizontot teremt, mely eleve egy kalandos útleírásra vonatkozó szövegkorpuszt feltételez. Ezt az elvárást pedig az újonnan megjelent Szindbád-történet, az Inspektor Szindbád4 kapcsán készült Csabai-nyilatkozat is megerősíti: „Amikor a kezdeteken gondolkodtam, biztos voltam benne, hogy jót tesz a regényemnek ez az egzotikus háttér. Az Ezeregyéjszaka Szindbádja tulajdonképpen akcióhős: egyfolytában utazgat, minden problémát megold, teremtő, sorsát alakító ember. Krúdy Szindbádja épp az ellentéte (…) Ha mindenképpen kötni akarom valahová a főhősömet, akkor már inkább az eredeti Szindbádhoz hasonlítanám, aki tevékeny és hasznos életet él, sikeres bűnügyi nyomozó.”5  A metatextusként funkcionáló kommentár alapján Csabai kötete nem csupán játékba hozza az arab mesegyűjtemény szövegemlékezetét, s így a mobilitás, az utazás és az emlékezet aktusát,6 de a 20. század perspektívájából újra is értelmezi az egzotikus tájakon evező mitikus hajós alakját.

Csabai László 2010-ben megjelent kötete részben összefüggő novellákból áll, melyeket a címszereplő személyén kívül számos vissza-visszatérő motívum7  (cselekménytér, nyomozás stb.) fűz egységes egésszé. A novellák hőse, Szindbád egy bagdadi élményekkel és emlékekkel felvértezett nyárligeti detektív, aki már első megbízása kapcsán bizonyítja a detektívpályára való rátermettségét, nem csoda, hogy felettese, Stalker főkapitány is elismeri bravúros problémamegoldó képességét: „Szindbád, a detektív nem rossz!”8 Ahogy Vincze Ildikó tanulmányában olvasható, eme állítás nemcsak a főhősre, de a novellafüzér egészére is alkalmazható reflexió.9 Az első fejezet (három testvér háza), amelyet Bazsányi Sándor csak „arányos ritmusos mesternovellaként”10 emleget recenziójában, – in medias res – „Bagdadban is olyanok a népek, mint Nyárligeten…”11 kezdődik, ezzel felhívva az olvasó figyelmét, hogy a – földrajzi, vallási, kulturális és nyelvi tekintetben is távol lévő – két helyszín szereplőinek problémái nem sokban térnek el egymástól. Csabai novellái (néhány kivételtől eltekintve) tulajdonképpen két idősík, a frissen diplomázott detektív által megtapasztalt nyárligeti események, valamint ezzel párhuzamosan az emlékezés folyamata által rekonstruált bagdadi gyermekkor mezsgyéjén játszódnak. A tizennégy éves koráig Közel-Keleten élő,12  egyes szám első személyben megszólaló narrátor nem kevés nosztalgiával gondol vissza gyermekkorára. A nyüzsgő bazárok forgatagához és a kulináris élvezetekhez köthető emlékek elbeszélése során az átélt múlt eseményei szembekerülnek a jelennel, a bagdadi emlék és a nyárligeti tapasztalat ütköztetéséből pedig rendre a jelen kerül ki vereséggel. A bagdadi utazás térközi-kultúraközi gondolkodásként való értelmezése az összevető szemlélet felerősítésével megtanítja Szindbádot hasonlatokban tájékozódni, ezzel kialakítva a kulturális fordítás eljárásmódját,13  amelyben a saját idegenszerűsége is kidomborodik: „Szindbád leült, hátradőlt, s az emberi lét legértelmesebb tevékenységét kezdte folytatni: élvezte, hogy van. És ím, lecsukódó szemmel észrevette – mert az embernek mindig be kell zárnia szemét, ha igazából meg akar látni valamit –, hogy hazaérkezett. Nem Nyárligeten van, hanem Bagdadban [….].”14 Csabai elbeszélője az utazásmetaforikát és a hasonlósági viszonylatot főként a gasztronómia tárgykörére terjeszti ki, amelyben a saját és az elsajátított kultúrát egy hasonlat elemeiként köti össze. Tehát a Szindbád-hagyomány nem csak explicit módon, az utazás-emlékezés metaforikus vonatkozásai és a figura szerepeltetése révén jelenik meg Csabai prózájában. A Krúdy-életműben oly jelentős gasztronómia tárgykör, a gasztronómia és az emlékezet összekapcsolása egyaránt az említett hagyománnyal hozza kapcsolatba prózáját.”