R. Nagy Krisztián – Min dolgozol a héten?

R. Nagy Krisztián

Hétfőtől péntekig egy videójáték-készítő cégnél váltom szabadidőmet pénzzé. Az írót játékfejlesztő nyelven narratív designernek hívjuk, mert munkaideje csupán nagyon pici részét fordítja gondolatok betűformában történő lejegyzésére. Sőt, amikor konkrétan szöveget ír, akkor is annak háromnegyedét kukázza végül. „Ne mondd el, mutasd meg!” – ez a filmkészítők mantrája, elvégre ha egy vizuális médiumot használsz a történeted elmesélésére, használd a képet, ne magyarázz! A videójátékokra ugyanez igaz, csak épp a felszteroidozott köbön.

Amikor valaki játszik, nem azt szeretné, hogy egy történetet elmeséljenek neki, hanem azt, hogy a történetet átélje. Ennél fogva akkor végzek jó munkát, ha egy hét kemény munka végén fél oldalnyi szöveget adok le – nem azért, mert ennyit írtam, hanem azért, mert a tíz oldalnyi megírt anyagot sikeresen összepréseltem egy olyan információsűrű narratív masszává, ami a határán áll annak, hogy fekete lyukká omoljon össze, ha még egy felkiáltójelet hozzátennék.

Fontos eszköze a “minél kevesebb leírt szó!” filozófiának a környezeti történetmesélés. Egy videójáték a befogadó által felfedezhető, így sok-sok információt közvetíthetünk a játékos számára bonyolult vokalizáció nélkül. Móricz Zsigmond hosszú bekezdésekben fejti ki, hogy milyen az Árvácska-beli mélyszegénység, egy játék szövegkönyvéből viszont gondolkozás nélkül kivágható mindez, amíg eszembe jut felhívni a 3D modellező grafikusok figyelmét arra, hogy a ház, ahol a történet játszódik, omladozzon, ne legyen a kamrája tele sajttal, a kerítés véletlenül se legyen kolbászból, és a fényes sportkocsikat is kivehetnénk a garázsból. Ezt egy másfél órás vita követi, mivel a grafikus órákat töltött a sportkocsi modellel, az a kedvence, és nem lehetne, hogy csak megjegyzi valaki a játékban, “oh, ezt a sportkocsit a nagypapa hagyta ránk, mindazonáltal abszolút mélyszegénységben élünk, igenis”, mire én holtfehérré sápadok, hiszen ez a fráter azt akarja, hogy egy felesleges mondattal toldjam meg a szövegkönyvet, annak ellenére, hogy az elmúlt két nap során a kedvenc mondataimat dobáltam sorra a tűzre, hozzá nem fog nyúlni a 3D modelles mancsaival a drágalátos betűimhez, máglyára vele a sportkocsijával együtt! Ha esetleg nem ülsz egy hétig a sztorin, tudtam volna, hogy nem kell sportkocsit modelleznem, mondja ő, mire én felháborodottan hebegek-habogok, legyen időm választ kitalálni, elvégre igaza van, de már elkezdtem megrakni a máglyát, és már percek óta pakolom a rőzsét, valakinek égnie kell!

Jelenleg egy autós játékon dolgozunk. Mint városi ember, akinek a “sétatáv” 5-6 kilométeres távolságig terjed, elmondhatatlanul alulinformált vagyok a témában, úgyhogy az elmúlt heteim vad kutatómunkával teltek. Büszkén merem mondani, tudásom túljutott az alapvető “Ez az autó kék.” és “Ez az autó azt mondja, Brrrrrrrrrr!” szinten. Normál esetben bottal sem piszkáltam volna meg a témát, de van valami kielégítő abban, ha új dolgokat tanulhatok munkám keretén belül. Alig várom, hogy a megközelítőleg 50 óra alatt felhalmozott tudásanyagomból megszülessen majd az a három-négy mondat, ami végül bekerül majd a játékba!