Petneki Noémi a lengyel irodalom “feminista végzet asszonyá”-ról az Irodalmi Szemlében

Petneki Noémi a Lengyel női szerzők című sorozatában Zofia Nałkowskáról, a “feminista végzet asszonyá”-ról írt az Irodalmi Szemle-online-on:

A számos nyelvre lefordított Zofia Nałkowska művei Lengyelországban a 20. századi irodalmi kánon részét képezik. Magyarul egyetlen könyvét adták ki, a legfontosabbat, amely akkor, ötvenhat éve sem váltott ki nagyobb visszhangot, mára pedig egészen elfelejtették Magyarországon. Így az író alakja sem ismert, pedig európai viszonylatban is izgalmas és kivételes személyiség volt.

Édesapja, Wacław Nałkowski eredetileg földrajztudós volt, majd az irodalomkritika felé fordult. A zseniális fiatal alkotóval, Maria Komornickával, valamint Cezary Jellenta kritikussal közösen írta meg a lengyel századforduló művészeti programját. (Komornicka életében később transzgender fordulat történt, ami miatt száműzték az irodalmi körökből és a társadalomból, ma viszont egyre inkább felkelti a kutatók figyelmét; válogatott műveit, valamint a róla szóló tanulmányt, illetve esszét az Irodalmi Szemle 2020-as nyári duplaszáma közölte). Nałkowski – Jellentával együtt – személyes vonzalmat érzett Komornicka iránt. Mindez nem kerülte el a gyermek Zofia figyelmét, aki szintén korán kibontakozódó tehetség volt, és naplói tanúsága szerint irodalmi és társasági szempontból is csodálta és irigyelte a nála nyolc évvel idősebb „Maryniát”. Zofia maga tizenegy évesen kezdett verselni, tizennégy éves korában publikált először, majd húszévesen állt át a prózára. Értelmiségi szülei mellett rendkívül széles műveltségre tett szert, és a nők számára szervezett varsói repülő egyetem előadásait is hallgatta (ld. sorozatunk első részét). Korán érdeklődni kezdett a társadalmi ügyek és a nők egyenjogúsága iránt. Neve akkor vált széles körben ismertté, amikor 1907-ben felszólalt a Nők I. Kongresszusán, amelyet Eliza Orzeszkowa negyvenedik irodalmi jubileumának alkalmával rendeztek meg. A huszonkét éves író a nőkkel szembeni kettős mérce felszámolását követelte. Rámutatott, hogy az „úrinők” iránti hamis elvárások tartják életben a prostitúció intézményét; a dolgozó nők erkölcseivel viszont persze senki nem törődik. Kigúnyolta azokat az orvosokat, akik a női nemet alapból frigidnek tartották, és minden nő számára követelte a szabad, boldogító szexuális élet jogát.”

Petneki Noémi írása az Irodalmi Szemle oldalán olvasható.