Németh Zoltán az EB-ről a Látó-blogon

Németh Zoltán Óvd a füvet – Tilos futballozni című írása a Látó erdélyi irodalmi lap blogján jelent meg:

“Az EB-mérkőzéseket Lengyelország szívében, a Varsó melletti Wieliszewben nézem. Itt hallgatom a magyar, a szlovák és a lengyel himnuszt is. Itt szembesülök a sporttörténeti pillanattal is a lengyel tévében: az egyik mérkőzés közvetítése során Márai egyik mondatát idézik. És akinek a nevéhez fűződik, Michał Listkiewicz, a magyarul perfekt beszélő leghíresebb lengyel hungarológus, a Varsói Egyetem Magyar Tanszékének egykori diákja, játékvezető, a lengyel futballszövetség egykori, a lengyel teqballszövetség jelenlegi elnöke, aki az EB-közvetítések és a mérkőzést követő stúdióbeszélgetések egyik rendszeres résztvevője.

(…)

Jó magyarnak lenni Lengyelországban, különösen az EB alatt, a hős magyar futballisták miatt, szlováknak már valószínűleg kevésbé (Lengyelország – Szlovákia: 0 : 1). Próbálom árnyalni a képet a szlovákiai magyar Bénes Lászlóval. Varsó és környéke egyébként arról is híres lehetne, hogy az 1 km2-re eső, falra festett-felfújt piros-fehér-zöld zászlók számában minden bizonnyal világelső. Na nem magyar zászlók ezek, hanem a Legia Warszawa színei, de a honvágy gyakran fata morgánaként csapja be áldozatát.”

Németh Zoltán írása teljes terjedelemben a Látó honlapján érhető el.