Nemes Z. Márió a poszthumán irodalomról

Nemes Z. Márió a poszthumán irodalom polimorf pozícióiról – többek között Sirokai Mátyás, Tóth Kinga és Kerber Balázs művei kapcsán:

“A poszthumán költészet lehetőségterét eddigi írásaimban[1] az ún. pszeudo-személyes mező határvonala mentén próbáltam lokalizálni. Ez egy alapvetően szubjektumtopográfiai elhatárolás, melyet az antropocentrikus humánideológiát dehumanizáló szökésvonalak strukturálnak. Ugyanakkor a topográfiai modell több szempontból megkérdőjelezhető, hiszen itt csak relatív különbségek, távolságok és elhatárolások lehetségesek, egymással folyamatosan keveredő poétika, intenzitások mesterséges kimerevítése. Van-e a mezőben valami „abszolút” Emberi — amihez képest elkülönböztethetnék valami „abszolút” Embertelent? Ezeket a pozíciókat egy konkrét költészet — épp az állandó intenzitáskeveredés miatt — nem tudja felvenni, legfeljebb mozgásba lendíthetők, gyorsíthatók az ideológiai olvasás erőterei felé. A helyzetet nehezíti, hogy mindkét végpont „üres” territórium, végső soron fedik és rögzítik egymást, egyúttal meg is szüntetik a kint és bent topográfiáját, hiszen mi más lenne a legemberibb, mint az Embertelen, ki más tudna Embertelenné válni, mint maga az Ember stb. A nem-Ember nem Embertelen, hanem nem-Ember, de még ez a kifejezés is túl sok antropocentrikus üledéket hordoz, ami ugyanakkor a nyelvből, annak minden Embertelensége ellenére, nehezen száműzhetőnek tűnik.”

Nemes Z. Márió tanulmánya teljes terjedelemben a Műút oldalán olvasható.