N. Tóth Anikó köszöntő írása Hunčík Péter 70. születésnapjára az Új Szóban

N. Tóth Anikó Tétova köszöntő című írása Hunčík Péter 70. születésnapjára az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Hunčík Péter szerint a város, ahol élek, a világ közepe. Erről sokáig nem tudtam. Inkább úgy tűnt, minden centrumtól nagyon távol esik. És nem feltétlenül földrajzi értelemben.

Egy jöttment persze mást és másként érzékel, mint az, akinek szülőhelye, felnövelő helye ez a bizonyos város. Gyerekkori emlékkövekből épült varázsvilág. Ipolyság, ahonnan mesebeli fiúként útra lehet kelni. Ahová vissza lehet térni nagy kalandok és próbatételek után. Vagy között.
Éppen egy ilyen visszatérés alkalmából ismerkedtünk meg személyesen. Egy Péter által  létrehozott alapítvány pecsételte meg a kapcsolatunkat: bekerültem a Sigillum oppidi Saag kuratóriumába. Nézhettem közelről, hogyan kapja vissza méltóságát és válik kulturális térré a romos zsinagóga és udvara. Rácsodálkozhattam Péter ötleteire és kiapadhatatlannak tűnő energiájára. Nézhettem közelről ezt a bámulatosan izgága, nyughatatlan embert, amint kezdeményez, elindít, motivál, provokál, konfliktust kezel, távlatokat mutat, továbbgondolásra sarkall, önvizsgálatot tart, old és köt, merészen álmodik és elszántan teremt. Amint összekapcsolja a lokális, regionális és európai hagyományokat és értékeket. Amint egyszerre lokálpatrióta és világpolgár. Amint hidakat épít, találkozásokat hoz össze, világjavító szándékkal beszélgetéseket szervez, égető problémákat vet fel, megoldásokat keres szenvedélyesen, határokat feszeget vagy lép át. Amint különleges, értékes, fontos, ismert emberek – közéleti személyiségek, tudósok, művészek, politikusok – jönnek egy szavára a rendezvényeire. Csehek, szlovákok, magyarok. S lesz – ha rövid időre is – a város valóban a világ közepe.

Egyszer azt mondta nekem Péter, hogy tartozik ezzel a szülővárosának. Nagyvonalú törlesztés. Mint ahogy a nagyregénye is az. Ami engem például segít abban, hogy otthonosabban érezzen magam a városban, ahol élek.”

N. Tóth Anikó írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.