Mellár Dávid beszélgetett Sirokai Mátyással a Dunszton

Mellár Dávid beszélgetett Sirokai Mátyással a Dunszton 2020-ban megjelent, Lomboldal című verseskötetéről:

Lomboldal természetközeledése leginkább a test tudatos használatán át történik, a mozdulatokra való odafigyeléssel, így valahol a jóga irányából szeretne a kötet a természet, a létezés szerves részévé válni. A könyv szerkesztője, Lanczkor Gábor is a jógát emeli ki, ő „növényi jógának“ nevezi ezt a történést. Mindeközben számos más útja volna még a tudat- vagy épp nem-tudatállapot megközelítésének, eszünkbe juthat a tantra, a holotróp légzés, a vipassana, a mindfulness, a (nyugati típusú) meditáció vagy például a pszichedelikumok – ezutóbbi azért is lehet érdekes, mert számos úgymond növényalapú, avagy gombaalapú élménnyel léphetünk egyenes, intim kapcsolatba a természetvilággal. Nem arról van szó persze, hogy a köteted kizárólag a jóga által közelítene mindehhez, nagyon is komplex az a rendszer, amit kapunk, a Lomboldal önmagában is a létezés összefüggéseinek és összekapcsolódásainak egy mikrouniverzuma, amely a szexualitástól a varázsgomba okozta ego-halálig mindent magába foglal. Tulajdonképpen ezt a komplex világtapasztalatot nevezed többhegyű figyelemnek a kötetben? Valamint visszakanyarodok és újra felteszem az eredeti kérdésem: miért pont ez a növényi jógaközpontú, jóga-allegorikus út a leghangsúlyosabb?

A növényi jógához hasonló kifejezésekben azt szeretem, hogy nyitottak, és inkább felfedezésre mint definiálásra várnak. Ilyen a többhegyű figyelem is, amiből a figyelem mindenki számára ismerős, de a többhegyű nem magától értetődő – viszont róla szólnak a Lomboldal és A beat tanúinak könyve egyes szövegei. Szeretem azt gondolni, hogy mindig a figyelemirányítás művészetét tanuljuk és gyakoroljuk, vagyis hogy valójában a figyelmünkkel léphetünk kapcsolatba a világgal. Fordítsd figyelmedet egy fára, és a maga módján visszanéz rád. Hallgass meg valakit figyelmesen, ha örömet akarsz neki szerezni. Vegyél kézbe egy követ, és felragyog. Azzal, hogy megérintesz valamit a figyelmeddel, odakínálod magad az ő érintésének is.

A jógáról is sokféleképp lehet gondolkodni – én nyitottan állok hozzá. Nagy hatással volt rám, amit Selvarajan Yesudian a légzésről ír Sport és jóga című (Haich Erzsébettel közösen jegyzett) könyvében, de nem feltétlenül gyakorlok ászanákat, inkább az intuícióimat követem, és kísérletezek. Mi történik, ha egy 100 méteres hevederen (longline) egyensúlyozva a légzésemre irányítom a figyelmemet? És ha akkor teszem ugyanezt, amikor labdákkal játszom? Esetleg ha zenélés közben egy ismétlődő dallam hosszához igazítom a ki- és belégzés hosszát? Mit lehet tanulni a növényektől az egyensúlyozásról? Ez jógának számít? Nem tudom, számomra nem is igazán fontos kérdés, inkább azt szeretném ezzel jelezni, ahogy áthatják egymást a különböző területek. A jóga sincs kitüntetett szerepben a Lomboldalban, az általad említett területek is legalább így áthatják a szövegeket és egymást.

Portréfotó: Máté Péter, Jelenkor Kiadó. Borítóterv: Tillai Tamás

Azt tartják, és szeretem én is ezt gondolni, hogy tulajdonképpen a tudatunk teremti (folytonosan és megállíthatatlanul) a világot körülöttünk, és magunk számára. Ezért „más“ (és mégis egyszerre ugyanaz) minden lény egy kicsit az állandó összekapcsolódásban és kölcsönhatásban. És ez az a teremtés, melyet mi, emberek megteszünk a figyelmen keresztül – csak akkor él számunkra valami igazán, a maga teljességében és önmagaságában, ha a teljes figyelmünket neki adjuk. Ez a teljes figyelem működhet mondjuk fáramászás és kötéltánc közben is, és miközben figyelünk egy másik létezőre, ez a létező visszahat ránk, kapcsolódni próbál, interakcióba akar lépni velünk természetszerűleg. Érezhetjük ezt a szándékot és jótékony hatást mi, emberek, amikor a természetben, mondjuk egy erdőben létezünk, sétálunk, ha meg tudjuk tisztítani a fejünket a gondolatoktól, a centrikus én-koncepciónktól, stb. De mi történik visszafelé? Nemrég olvastam egy tanulmányban, hogy már tudományosan is kimutatták, hogy a növényeknek van tudatuk. Egy másik helyen olyan információ jött szembe velem, hogy a 20. század végétől egyre több, különböző törzsekhez, népekhez tartozó sámán hagyott fel a pszichedelikus gombák használatával, mivel olyan régóta és annyira kapcsolódtak már a gomba tudatával, hogy érezték: megváltozott a gomba tudata. Ezt a ma pszichedelikus reneszánsznak nevezett tendenciával indokolták meg, ami a nyugati kultúra felől érkező, és az egyre inkább kommercializálódó pszichedelikus-turizmusnak tudható be: pl. a kéthetes, mindenki számára elérhető ayahuasca-kurzusok/terápiák. Lomboldal tele van növényi kapcsolódásokkal (amit az ember nagyon mélyen és egyszerűen talán úgy bír szavak által leginkább kifejezni, hogy: „szeretlek, mert szeretlek.“), hogy látod Te ezt az oda-visszaható kapcsolódást, mind a kötet fényében, mind azon túl?

Az, hogy a földi élővilág végső soron egyetlen összefüggő organizmus, viszonylag könnyen elfogadható, főleg akkor, ha hajlandóak vagyunk elengedni saját felsőbbségünk, kiválasztottságunk stb. gondolatát. Persze más kérdés valamit gondolatban elfogadni, és más ugyanezt érezni is. Az egyik állapotból a másikba való eljutásban mindenképp szerepe van a figyelemnek, mert az érvek-ellenérvek, és egyáltalán, az ellentétekre alapuló gondolati mechanizmusok nagyban megnehezítik azt, hogy az egészünkkel forduljunk valami felé, legyen az kutya, fa vagy bármi más. Fejsúlyos lények vagyunk, az energia-háztartásunk aránytalanul nagy részét mentális tevékenységek foglalják le, ezért hajlamosak vagyunk a fejünkben élni. „You are wherever your thoughts are” – idéz Steve Reich egy haszid misztikust a You Are variációk (2004) című darabjában, ami részben elég szép és trippy mondat, részben viszont félrevezető, mert a gondolataink végső soron mindig a fejünkben vannak. Ott vagy, ahová a figyelmed irányul – számomra ez elevenebb megfogalmazás.”

A beszélgetés teljes terjedelemben a Dunszt oldalán olvasható.