Marosz Diána írása a Vasárnapban

Marosz Diána írása a Vasárnapban jelent meg:

– Kislány, mi a neved? – kiabál rám az ebédlő másik végéből egy nő. Finom vonású fehér arcát fekete haj keretezi. Kicsit a Hófehérkére emlékeztet. – Én Eva vagyok – mutatkozik be.

Eva eléggé kilóg az ebédlőben tartózkodó többi nő közül. Ahogy körülnézek, mindenhol püffedt, vörös arcokat, üveges szemeket, kócos fejeket, semmibe meredő tekinteteket látok. Te jó ég, mit keresek én itt?, kérdezem magamtól. El innen, azonnal!, ágaskodik bennem egy hang. Hiába. Innen nincs kiút. A telefonomat elvették, el vagyok zárva a külvilágtól. A kétágyas szobába hárman vagyunk bezsúfolva. A harmadik ágy már csak úgy fért el, hogy félig eltorlaszolja az erkélyajtót. Az ajtót egyébként nem lehet rendesen becsukni, nincs kilincse. Kimenni nem sok értelme van – nyakig érő, masszív fakorlát, mögötte pedig vastag fémrács választ el a világtól. Tökéletes börtönhangulat.

Magányra vágyom, de az egyik szobatársam állandóan beszélgetni akar velem. Ötvenes nő, próbálom kitalálni, milyen problémája lehet. Kedves, értelmes, csak a keze remeg kicsit, és a bőre megviselt. Elmeséli, hogy előttem egy értelmi fogyatékos fiatal lánnyal lakott, aki megállás nélkül fel-alá járkált a szobában. A szomszédom egy éjjel arra ébredt, hogy egy fehér lepelbe öltözött alak áll fölötte, és egészen közelről az arcába bámul. Azt hitte, a halál jött el érte. Aztán kiderült, hogy csak a lány volt.”

Marosz Diána írása teljes terjedelemben a Vasárnap oldalán olvasható el.