Korpás Árpád szilveszteri publicisztikai írása az Új Szóban

Korpás Árpád Szilveszteri monológ a párbeszédről című írása az Új Szóban jelent meg:

“Idén a vakcinalottós szerencsekerék üveglapjára tapadt játékszelvény esélytelenségével voltunk Szlovákia állampolgárai.

A lottónak vége, de az esélytelenség érzése marad. A 2021-es sorsolás kerekébe az oltottak neve került, és a szerencsések nagy összeget nyertek közös pénzünkből. Szlovákia sorskerekében 2022-ben is együtt forog mindannyiunk élete – oltottaké, oltatlanoké és átesetteké. Az állam egyre nehézkesebb tákolmányából még látjuk az ötletelő celebpolitikusok kinti húzásait, ahogyan rossz ütemezéssel próbálnak belenyúlni a folyamatokba, de már csak elmosódó részleteket csípünk el, mint riadt gyerek a vidámparki szellemvasúton. Az üvegfalon kívülről leginkább Robert F., Peter P. és Richard S. vicsorít ránk, akár hétpróbás pribék kölykök a gyorsan felejtő akváriumi aranyhalakra. Hátuk mögül Igor M. és Boris K. is igyekszik az üvegfalhoz furakodni. Mind úgy vezetnék az állam címszó alatt futó műsort, hogy közben elnyerik közös pénzünket. S lehet, már nem is szelvények vagyunk, hanem utalványok, kedvezmények vagy kivételek – a három közelgő választás „megvásárolt” szavazólapjai.

Aggasztó, hogy egyre inkább csak felénk kommunikálnak, és nem velünk. S még szomorúbb, hogy maszkmagányunkba menekülve mi, az egy kerékbe kevert sokféle civil is ritkábban váltunk szót, vagy – a konfliktust kerülendő – gyakrabban váltunk témát. Nemcsak ismeretlenekkel, hanem ismerősökkel és barátokkal is.”

Korpás Árpád írása teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.