Korpás Árpád publicisztikai írása az Új Szóban

Korpás Árpád Megmérettetés című publicisztikai írása az Új Szóban jelent meg:


“Van, amikor tömegakciónak fotóznak egy-egy szlovákiai magyar kis rendezvényt. Az erőt sugalló képek akár bájosak is lehetnek. Jelzik: vagyunk, csináljuk. De ha a szlovákiai magyar politikában demonstrálunk nem létező erőt a választó előtt, az már a botfülűnek is fals. És mindenkire nézve katasztrofális.

Bevalljuk-e, vagy sem, a jó szögből készült rendezvényfotó több évtizede a kisebbségi folklór része. Akkor is, ha a képen magukat viszontlátók ismerik a szerényebb valóságot. A realitást, amivel egyébként nincs semmi baj, mert a zománcozók szűk körű tanfolyamát, maroknyi érdeklődőt egy könyvbemutatón vagy a helytörténész lelkes, de gyér közönség előtt zajló előadását nem kell kényszeresen tömegakcióként láttatni, ha nem az. És egy-egy ilyen alkalom nem is a tömegtől lesz tartalmas és kellemes.

Ha viszont politikai-közéleti szinten trükközünk az összképpel, az nem elsősorban politikusi-közszereplői öncsalás, hanem – és főként – az itteni magyar választópolgár becsapása. A politikus vessen magára, ha ő maga naiv (azaz ábrándozva „kancsalúl, festett egekbe néz”), de egyben hagyjon is fel a húrok pengetésivel, ha ugyanezen naivitástól vezérelve vagy netán számításból a szavazóját a majdnem teljesen valószínű voksfecsérlés (azaz egy kudarcos választás) kelepcéjébe csalja.

Harminchárom évvel a rendszerváltozás után, fogyatkozó lélekszámú és csökkenő arányszámú szlovákiai magyarság mellett bárdolatlan, önámító és kontraproduktív dolog, ha a politika továbbra is apolitikus rendezvényekre telepszik rá, ha az alapvetően koncertre, anyák napjára vagy falunapi dínomdánomra érkező tömeget a maga erejeként próbálja felmutatni. Sőt, rosszabb esetben magát is abban ringatja, hogy lám, lám, százak és ezrek állnak mellettünk. Ez a rátelepedés, ami a politikai marketing eszközeként a pártállami időszak után, a kilencvenes években még működhetett, ebben a Covid, háború, infláció, razziák, lenyúlások, platformok és kisebbségi szerencselovagok zilálta dél-szlovákiai élettérben már nem lesz hatékony. Mi több: ellenkező hatást válthat ki. Lehet vele próbálkozni, de a szerényebb képességű választó számára is lejön, amit a politikusok okosabbja jól tud: ez a folklór nem a valós politikai szimpátiák, erőviszonyok tükre. Másképp: hiába eszi meg valaki a párt gulyását, vígan szavaz másra.

Gyászos Mečiar- és Fico-kormányok vannak a hátunk mögött. Több olyan választáson vagyunk túl, amikor a szlovákiai magyar politikára leadott voksok végül például Robert Ficót vagy valamelyik szélsőjobboldali szlovák pártot erősítették.” 

Korpás Árpád írása teljes terjedelemben az Új Szóban olvasható.