Korpás Árpád Besztercebányáról az Új Szóban

Korpás Árpád írt Besztercebányáról, Ipolyi Arnoldról és Petrogalli Oszkárról, valamint gondolataik, elveik mai áthallásairól az Új Szóban:

“Ülünk a néhai bányaműves bürgerek pazar polgárházai előtt az egyik besztercebányai főtéri kávéház teraszán. Megtorpan a felénk mozduló pincér, és kisvártatva a kolléganője áll meg az asztalunknál. Angolul indít, de szlovákra váltunk. Kedvesen kiböki, hogy amikor a munkatársa meghallotta magyar beszédünket, inkább őt küldte hozzánk, mert jobban tud angolul.

Miközben felveszi a rendelést, szó szót követ, és arról társalgunk vele, hogy Besztercebányától délre – légvonalban hatvan-hetven kilométernyire – magyarok is élnek. „Itteni” magyarok, nem magyarországiak. Említem neki, hogy több mint 458 ezer magyar nemzetiségű él Szlovákiában, az összlakosság nyolc és fél százaléka.

Azután asztaltársaságunk már magyarul diskurál tovább, és önkéntelenül is bele-belehallgatunk a covidos korlátozásokkal együtt feloldódó teraszi kommunikációba. A kedélyes zsongást a szlovák nyelv uralja, de angol és spanyol mondatfoszlányokat is fel-felkapnak az Óhegy vagy a Garam felől érkező szélfutamok. S persze mi is küldünk magyar szavakat – elindulnak az Alsó utcai Bethlen-ház vagy a városi erődítményen belüli Mátyás-ház felé. Eszembe jut Ipolyi Arnold Bél Mátyástól átvett története az itteni régi toronyőrökről, akik hajnalonta ezt kiáltották vigyázó társaiknak: „Szóljál, virrasztó, szóljál!” Mire amazok egy dallam kíséretében ekképpen válaszoltak:

Hajnal vagyon, szép piros hajnal, hajnal vagyon!

Majd megvirrad, hajnal vagyon, szép piros hajnal!

Sokáig, midőn már ezen régi magyar őrkiáltásnak, mely más városokban is dívott, értelmét veszték, kiálták még Besztercebánya tót poroszló őrei a toronyból: Szalaj, virrasztaj!” – írja Ipolyi.

És ahogyan üldögélünk a hűvösebb fuvallatoktól visszafogottabb bányavárosi mediterrán estben, azon tűnődöm, miért tudunk a bennünket körülvevő múltkeretek és hagyományok ellenére is keveset a másikról. Miért ez a mentális lockdown?

Elsétálunk a városfalmaradványok mentén, és közben eszembe jut, hogy zárul az idei népszámlálás. Kérdés, hogyan lesünk ki az új helyzetre biztosnak vélt bástyáink sokszor szűklátókörűsítő lőrésein keresztül. Hogyan okoljuk majd egymást a kínosan csak „végvárakként” kommunikált közösségi pozícióink elvesztéséért, úgy téve, mintha egyenest az a másik magyar lenne az ostromló, akinek pártos moslékot kell a nyakába zúdítani nevetségesen törpe védfalainkról vagy alattomos szurokkiöntőinkön keresztül. Jönnek majd az énmegmondtam-kommentelők, hogy – a maguknak kiosztott pallosjog alapján – zugfórumaikon „fejezzék le” a vélt bűnösöket.

Majd megvirrad!”

Korpás Árpád írása teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.