Juhász R. József indiai útinaplója az Új Szóban

Juhász R. József útinaplójának Nepál, Katmandu. 2073. Poush 10. című részlete az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg. Az útinapló a Kalligram Kiadónál tavasszal lát napvilágot Egy performer élete címmel:

Kérvényeztük a következő egy hónapos indiai vízumot, és meg is kaptuk. Repülőjegyünk is volt már Katmanduba, vízum oda nem kellett. Sőt, már Prithvivel és Saurgangával, a Bindu Space és a Kathmandu International Performance Art Festival szervezőivel is felvettük a kapcsolatot. Szilveszter délutánjára terveztek be velünk egy beszélgetést annak ellenére, hogy csak pihenni mentünk oda, és mert a vízumunk miatt el kellett hagynunk Indiát legalább egy éjszakára. Azért örültünk is, hogy új embereket ismerhetünk meg.

nepálKaal Bhairav hindu szentély, amely a Durbar téren található. Úgy tartják, hogy egyetlen kőből faragták. – A szerző felvételei

Korán indultunk Bengaluruból, Mónikával nem is nagyon búcsúzkodtunk, mert ő is hivatalos volt Kalkuttába a KIPAF-ra. A repülőtársaságokkal nem volt jó tapasztalatunk. Szinte állandóan késtek, ráadásul addigra már a bőröndöm négy kerekéből kettőt elhagytak. Delhin keresztül repültünk Katmanduba. Az átszállásra bőven volt időnk, azt hiszem, öt óránk, így hát nem izgultunk. Pedig kellett volna. Egy dobásunk volt. Aznap lejárt a vízumunk. Mindenképpen el kellett hagynunk az országot.

Már Bengaluruban összeszedtünk pár órás késést, amit útközben tovább növeltünk, és hogy biztos legyen a káosz, pontosan akkor landoltunk, amikor a nepáli gépünk kigurult a felszállópályára. Bajban voltunk. Nem is sejtettük, mekkora bajban. Miután a csomagokkal együtt késő délután megérkeztünk a panaszirodához, már annyi ember volt ott, hogy alig fértünk be. Ez a helyiség volt az egyetlen, ahová beengedtek minket. Ugyanis már nem volt érvényes repülőjegyünk, és anélkül a delhi repülőtér épületébe sem engedtek be minket. Miután sorra kerültünk, és persze ez is beletelt legalább egy órába, már rég nem volt jegy a következő aznapi járatokra. Hiába mondtuk, hogy nincs vízumunk, el kell hagynunk az országot, és nem a mi hibánkból rekedtünk itt, konkrétan nem érdekelte őket. Veszekedtek már előttünk is, jó néhány utassal. Azt mondták, egyetlen lehetőség, ha veszünk egy újabb jegyet. A panasziroda mellett volt három utazási iroda. Természetesen jegy senkinél sem volt aznapra. Volt, aki fejenként 2400 euróért próbált ránk sózni businessjegyeket. Ennyi pénzt ha lett volna sem adtam volna egy jegyért. Semmi más ötletünk nem volt, mint folyamatosan reklamálni. Természetesen semmit sem voltak hajlandóak írásba adni, sőt semmilyen megoldást nem kínáltak a kialakult helyzetre. Az utolsó gép indulásáig már csak egy óránk volt. Ha nem leszünk rajta a gépen, elbúcsúzhatunk Indiától. Valószínűleg látszott rajtunk, hogy nagyon nagy bajban vagyunk, mert az egyik utazási irodából odaszóltak nekünk, hogy felszabadult két jegy, menjünk gyorsan, még elérjük a gépet. Olcsóbb volt, mint a mi eredeti jegyünk. Persze sose kaptuk vissza az elveszett jegy árát, de abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé. Már megindult a beszállás a gépbe, amikor odaértünk a kapuhoz. Nagy kő esett le a szívünkről. Katmandu! 2073 Poush 10., azaz 2016. december 26. 00:45. Megérkeztünk.

Nagyon késő volt már, mire a belvárosba, a szálláshelyünkre értünk. A hostel nagyon barátságos volt. Mivel előre értesítettük őket arról, hogy később érkezünk, ezért nem volt gond bejutni. Prithvinek is szóltunk, meg is beszéltünk egy másnapi ebédet. A találkozóig ki sem bújtunk az ágyból. A recepción kaptunk egy finom chait és némi internet-hozzáférést. Másnap délben Prithvi eljött értünk a szálláshelyünkre, és együtt elmentünk a közelben levő főtér egyik vendéglőjébe. Az egy évvel korábbi hatalmas földrengésnek még mindenhol látszottak a nyomai. Az ősi templomok és a gyönyörű, fából épült házak súlyos sebeket szenvedtek. Ebéd után Prithvi körbevitt minket a központban. Minden színes volt, nagyon aprólékosan díszítettek voltak a házak. Rengeteg szobor, szentély és por. De ez csak a felszín. Valahogy az emberek mentalitása volt más. Másként élték az életet. Nehéz messzemenő következtetéseket levonni a pár napos katmandui tartózkodásból. Itt az új évet baishakh hónap első napján ünneplik, amely a Gergely-naptárban általában április 13–15. között van. Persze tisztában voltak vele, hogy nálunk az új év még aznap éjjel be fog következni, pontosabban nálam, mert Nanxinak a kínai új év szintén más időpontban volt. Nehéz ezt követni. Mindenesetre engem nem zavart.

Mire befejeződött a találkozó, alig maradt időnk, hogy vegyünk egy kis üveg nepáli mustang brandyt és egy kis jaksajtot, és azzal ünnepeljük az újévet.
Kaptunk néhány ötletet, mit tudunk megnézni itt-tartózkodásunk alatt. A világ tíz legmagasabb hegycsúcsából nyolc itt van, Nepálban. De arra sem pénzünk, sem időnk nem volt, hogy megmásszuk az Annapurna harminc hegycsúcsa közül akár az egyiket is. Vagy elmenjünk a Mount Everest lábánál kiépített legendás alaptáborba. Maradt Katmandu, és az sem kevés. Mint megtudtuk, a mai Nepál területén, Lumbini megyében, Kapilavasztuban született Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha, azaz Buddha, valószínűsíthetően i. e. 563-ban.”

Juhász R. József útinaplójának részlete teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.