Juhász Katalin színházkritikája a Thália Bugrisok c. darabjáról az Új Szóban

Juhász Katalin kritikája a Kassai Thália Színház Bugrisok című darabjáról az Új Szóban jelent meg Egy maivá varázsolt történet címmel:

A kassai Bugrisok fele-fele arányban Carlo Goldoni és Matusek Attila műve, sőt, a társszerző-rendező a színészek ötleteit is beépítette az előadásba. Ezekben a vészterhes időkben jólesne a léleknek egy komédia, már ha játszhatnák. De legalább streamelték.

Illetve játszhatják, csak nem nálunk: épp ma este vendégszerepel vele Budapesten a Thália Színház. Érthető, hogy Magyarország felé igyekeznek menekülni ebből az anyagilag és művészileg egyaránt kilátástalan helyzetből, de az is tény, hogy veszélyes játék olyan előadást utaztatni, amelyben szinte a teljes társulat szerepel. Mindegy, szorítsunk, hogy hamarosan minél többen meg tudják nézni élőben, nem pedig otthon a monitor előtt, ahogy én tettem. Az október 14-én bemutatott, Kassán csupán néhányszor játszott előadást a múlt héten kétszer is streamelte a színház, és a több kamerával készült, minőségi felvétel jövőre is látható lesz.

Goldoni az olasz komédia, a színházi nyelvezet és kifejezésmód megújítója, amellett hogy futószalagon gyártotta a darabokat – 200-nál is többet jegyez, diákkori zsengéit és operalibrettóit is beleszámítva. Magának pedig kitalálta, illetve kiharcolta a „házi szerző” szerepét, hogy ne kelljen tovább ügyvédkednie. Vagyis már a 1700-as évek közepén egy társulat tagjaira szabta a karaktereket, figyelembe véve a színészek habitusát, képességeit. Ezt a luxust ma kevés kőszínház engedheti meg magának tájainkon. Paradox módon épp az egyik legsanyarúbb helyzetben lévő teátrum lubickolhatott most ebben, hiszen Matusek Attila minden színész szövegét úgy alakította, hogy az illető könnyen tudjon azonosulni vele. Ha mégsem így történt, akkor viszont remekül eljátszották, hogy élvezik a dolgot.”

Juhász Katalin színházkritikája az Új Szóban olvasható teljes terjedelemben.