Hunčík Péter és Gazdag József a DAC-jelenségről a Napunkban

Hunčík Péter és Gazdag József nyilatkozott a DAC-jelenségről Renczés Ágostonnak a Napunkban:

“Dunaszerdahely focicsapatára mindig kiemelten figyelt a szlovákiai magyarság, az utóbbi években pedig a nemzetiség intenzív megélését is jelenti DAC-szurkolónak lenni.

A DAC focicsapatról legalább két dolog biztosan kijelenthető. Az egyik: a DAC Dunaszerdahely és a Dunaszerdahelyi járás focicsapata. A másik: sokan a DAC-ot „a” magyar focicsapatnak tartják Szlovákiában, nemcsak a DAC szurkolói és a magyar kisebbség tagjai közül, hanem a rivális szlovák csapatok szurkolói közül is.

A DAC tehát nemcsak Szerdahelyen és a szűkebb környékén élők számára jelent identitásformáló tényezőt, hanem sokaknak a lakóhelyüktől függetlenül is szimbolikus szerepet játszik a magyarságuk megélésében.

Cikkünkben arról olvashatnak, hogy

  • mennyire új fejlemény, hogy a DAC a nemzetiség megélésének a terepe lett, és mi az oka, hogy ez így alakult,
  • tekinthető-e a DAC a szlovákiai magyarság egyik szimbólumának,
  • elválasztható-e egymástól a lokális kötődés és nemzetiségi karakter, van-e olyan, hogy valaki elkötelezett DAC-drukker, de az utóbbit nem éli meg a lelátón,
  • milyen hatással volt a szurkolótáborra, hogy Világi Oszkár megvette és feltőkésítette a klubot.

A dunaszerdahelyi identitásnak fontos része a DAC. A mérkőzésekre tömegek járnak ki, a szerdahelyi kötődésű média is kiemelt figyelmet fordít a focicsapatra. A Paraméternek és a dunaszerdahelyi.sk-nak is van külön DAC-aloldala, a Klikkout pedig cikksorozatban mutat be DAC-szurkolókat, és videós rovatban foglalkozik a DAC körüli eseményekkel.

Bár a focicsapat mindig is fontos szerepet játszott a város életében, a történetében voltak hullámvölgyek. A mostani népszerűség szorosan összefügg azzal, hogy a csapat a 2008-ban újra felkerült az első ligába és 2014-ben megvásárolta Világi Oszkár, Szlovákia egyik leggazdagabb embere, aki maga is dunaszerdahelyi. Ez több újdonsággal – többek között egy új stadionnal – járt a csapat és a szurkolók életében, a másik újabb jelenség pedig az, hogy a DAC az utóbbi években a nemzetiség, a magyarság intenzívebb megélésének terepévé vált.

Emiatt azonban bírálat is éri a klubot és a szurkolótábort: vannak, akik a szurkolótábor radikalizálódásától tartanak.

Közösségi élmény

„Valaki egy kulturális eseményen éli meg az etnikai identitását, valaki egy futballmeccsen. Kiviszi a magyar zászlót, elénekli a himnuszt. Amíg ehhez nem társulnak rasszista vagy kirekesztő rigmusok, addig ez teljesen rendben van. Így van ez Barcelonában a katalán, Bilbaóban pedig a baszk nemzeti szimbólumok használatával is” – magyarázza a Napunknak Gazdag József újságíró, az Egy futballfüggő naplójából című könyv szerzője.

Gazdag József szerint rendben van, ha valaki egy futballmeccsen éli meg az etnikai identitását, amíg nem rasszista és kirekesztő. Fotó – Tóth Attila

„Sokan a focin keresztül élik meg egy közösséghez, nemzethez, szűkebb pátriájukhoz való tartozásukat, ezt jónak tartom, bár nekem sok más terep áll rendelkezésemre ehhez” – mondja a szerdahelyi Kiss Limpár Éva, aki maga nem DAC-szurkoló, de az édesapja focista volt, ő szerettette meg vele a sportot. A kézműves ékszerek készítésével foglalkozó és a csallóközi életet sajátos perspektívából szemlélő Éva 12 éve él Dunaszerdahelyen, így nála a DAC „csak később jött a képbe”, de ő sem tudja függetleníteni magát tőle.

Arról, hogy a szurkoláshoz társulnak-e kirekesztő rigmusok, megoszlanak a vélemények. Hunčík Péter pszichiáter maga is DAC-drukker volt, és korábban úgy gondolta, hogy többek között egy sikeres focicsapat is alkalmas arra, hogy megerősítse a szlovákiai magyarok identitását. Ennek megfelelően nagyon örült, amikor a DAC pályája elkezdett felfelé ívelni.

Az utóbbi években látható folyamatokat azonban nagyon aggasztónak tartja és nehezen viseli. „Kizárólagosság, csak mi és mi, a többiek alacsonyabb osztályba sorolva, ellenséges hangulatban érzi magát az ember” – sorolja a lelátón szerzett benyomásait.

Mielőtt felhagyott volna a meccsek látogatásával, egy alkalommal egy nem magyar származású barátjával ment ki a mérkőzésre.”

Renczés Ágoston írása teljes terjedelemben a Napunk oldalán olvasható.