Horváth Bianka Rómáról a Vasárnapban

Horváth Bianka római élményeiről a Vasárnapban írt:

Valahogy így mondanám – Rómába gyógyulni megyek. Megtalálni az utat, elengedni az elengedhetőt – és csak úgy létezni. Mert létezni jó. Nem mindig kifizetődő, de jó. Róma messzire nyúló hagyatéka, már-már zavarba ejtő hatással van az életemre.

VasárnapKép Horváth Bianka

Az ókor két legműveltebb államáról, Görögországról és Rómáról beszélve gyakran észre sem vesszük, hogy míg az előbbi – a szó eredeti értelménél fogva – egy országnak a szerteágazó története; a másik ellenben már egy város fejlődését taglalja, s bár ez a város egy nép hazája, sőt egy folyamatosan előre nyomuló, büszkeségét soha el nem felejtő birodalom központja, magában véve mégiscsak kis(ebb) terület.

Mind ismerjük azonban. Ha a testünkkel, lelkünkkel nem is, gondolatainkban ott motoszkálnak azok a szállóigék, amelyek így vagy úgy, de tanúbizonyságát adják mindannak a csodának, amit az ember itt tapasztalhat. Minden út Rómába vezet – vezet hát az én utam is a tavasz első, még bóbiskoló napjain. Nem vagyok jól, a fejem felett átzúgó hírek, a folyamatos szorongás, hogy kezelni vágyom a kezelhetetlent, kibillenti az egyensúlyomat. Róma majd összerak. „Vezetik a végzetek az akarót, és a nem akarót vonszolják” – mondotta Néró császár nevelője is, és ez érdekel most engem. Újra. Az irány. A lényeg. Az örök törvény.

Vasárnap

Így született Róma

Aeneas mondája lett Róma nagy történeti legendája. Romulus és Remus mítosza. A (!) legenda, amelyet a rómaiak sokkal később, a polgárháborúk iszonyatai között is gyakran emlegettek, hogy a birodalom épülő falait voltaképp testvérgyilkosság szennyezte be. És ezért szerettem bele én ebbe a városba. Na nem a testvérgyilkosság miatt. Sokkal inkább abba a hihetetlen misztikába csomagolt erőbe estem orral előre, ami ezt a várost összefogja. Míg Athén (tavaly e városkáról is írtunk) kedves szelídségévél és bájával varázsol el, addig Róma elszántsága és vad ereje összetart. Valahogy így mondanám – Rómába gyógyulni megyek. Megtalálni az utat, elengedni az elengedhetőt – és csak úgy létezni. Mert létezni jó. Nem mindig kifizetődő, de jó. Róma messzire nyúló hagyatéka, már-már zavarba ejtő hatással van az életemre.”

Horváth Bianka írása teljes terjedelemben a nyomtatott Vasárnap 2022/13. számában, illetve a Vasárnap honlapján olvasható.