H. Nagy Péter-interjú a sci-firől a Magyar Kultúrában

H. Nagy Péterrel készített interjút Szempontok egy műfajhoz címmel a sci-firől Leczo Bence a Magyar Kultúrában. Az interjú jelentős része felkerült a netre, illetve olvasható a Kultúra.hu oldalon:

Az ön életében hogyan jelent meg a popkultúra, illetve a sci-fi? Az iránta érzett rajongás teremtette a kutatót vagy a kutató a rajongást?

A popkultúra mindenkit körülvesz. Különböző szegmensei a mindennapi életünkben is jelen vannak. Így nyilvánvalóan jóval később lettem popkultúra-kutató, mint rajongó. A hippikorszak zenéjén nőttem fel, a new wave alatt jártam gimnáziumba, egyetemi éveimben pedig mindenevővé váltam.

Gyerekkoromban nagyon sokat jelentett nekem a Delfin könyvek sorozat. Az ifjúsági irodalmat jó néhány szakember a populáris kultúra egyik ágazatának tartja, melyben megjelenhet a teljes zsánerspektrum. Így kicsinyítő tükre is a nagyobb mintázatnak. A Delfin könyvek abszolút ilyen sorozat volt, felölelt mindenféle műfajt, kiszolgált sokféle olvasói igényt. Detektívtörténet, robinzonád, sci-fi, történelmi kalandregény és ezekhez hasonlók alkották a repertoárt, magyar és külföldi szerzők művei egyaránt helyet kaptak benne. Később pedig a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozat volt számomra a meghatározó olvasmányanyag.

Sci-fi-műveket tehát több mint negyven éve olvasok, viszont csak az 1990-es évek vége óta elemzem a populáris irodalmat. 2013-ban pedig az egyetemi kollégáimmal létrehoztuk az MA populáris kultúrakutató csoportot, hogy intézményes keretet biztosítsunk a kutatásainknak.

Ha eszünkbe jut a sci-fi, akkor általában külföldi szerzőkre, például Arkagyij és Borisz Sztrugackijra, Stanisław Lemre, Isaac Asimovra, Arthur C. Clarke-ra, Ray Bradburyre, Philip K. Dickre, Frank Herbertre gondolunk. Hol tart manapság a magyar sci-fi-irodalom?

A kortárs magyar sci-finek ugyanúgy megnevezhetők a legjelentősebb képviselői, mint bármely más nyelvterületé. A Zsoldos Péter-díj éves jelölőlistái például betölthetnek egy olyan praktikus funkciót is, hogy minden évben lássuk, melyek a fontosabb művek. Anélkül, hogy hosszabb felsorolásba kezdenék, az utóbbi évek terméséből a magam részéről Brandon Hackett (Markovics Botond) regényeit említeném, melyek közül a Xeno számomra a legkedvesebb. Nemrég végre új regénnyel jelentkezett László Zoltán is, de hosszan sorolhatnám azokat a műveket, amelyek érintkeznek valamilyen módon a sci-fivel, és azzal a folyamattal vannak kapcsolatban, melyet Nemes Z. Márió több tanulmányában is – igen találóan – a modern vagy posztmodern irodalom sci-fizálódásának nevez. Ha pedig a legközelebbi múltra koncentrálunk, akkor feltétlenül említést érdemel Baráth Katalin Afázia című regénye, amely az űropera műfaji kódjait a magyar nyelv anyagszerűségének páratlan alkalmazásával építi újra. Egészen biztosan ez az utóbbi lesz 2021 egyik legemlékezetesebb – többféle értelemben is – magyar sci-fije.”