Gyurász Marianna A tökéletes pisztáciás baklava receptje az utolsó pillanatra c. tárcája a Szalonban

Gyurász Marianna A tökéletes pisztáciás baklava receptje az utolsó pillanatra című tárcája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg, teljes terjedelemben az Új Szó honlapján olvasható.

“Gaziantep, a város, ahonnan nagyanyám származik, a pisztáciáról híres. Bár úgy is mondhatnánk, hogy a pisztácia híres a városról – az anyanyelvemen úgy mondanánk, antepi dió, „antep fıstığı”. Ezzel készül a város történelméhez olyan szorosan kötődő (egyes történetek szerint innen származó), gazdagon készített pisztáciás baklava. Gyerekkoromban, mikor meglátogattuk a nagyanyámat, az egyhetes látogatás alatt szigorúan egy alkalommal elvitt a szomszéd utcában késő estig áruló baklavakészítőhöz. Onnan sziruptól ragacsos, műanyag dobozokban hoztuk el az édességeket, minden családtagnak egyetlen darabot. Nagyanyám ugyanis, dacolva híres szülővárosával és annak híres diójával, sosem tanulta meg, hogyan kell baklavát sütni. Még jóval a változások előtt született, egy kőfejűbb, tradicionalistább korban, de istentelenül tiszteltem azért, hogy nem tudott nyugton maradni, megülni egy helyben, követni az elvárásokat. A város első hivatásos női futójaként kézzel írt receptkönyvek helyett a mozgás szeretetét örökítette anyámra, majd rám. Bár anyám hivatásból csak egy izmos hároméves után (utánam) futott rengeteget, én badmintonjátékosként nemzetközi versenyeken szereztem érmeket, és az Iszlám Szolidaritási Játékokon is nagy eredményeket értem el. Aiyla, kendimi gençliğimde görmek gibi – mondta akkor nagyanyám, amiből arra következtettem, épp istentelenül büszke rám. Olyasmit jelent: Aiyla, magamat látom benned. Persze ez rengeteg éve volt, azóta ő sem él, az Iszlám Szolidaritási Játékokat, ahogy az olimpiát sem szervezi meg senki, és pisztácia sem terem az egykori Antep városában. Vízre volna szüksége. Nekem is. De nem ezért ültem le, nem siránkozni, mesélni. A tökéletes pisztáciás baklava receptjéről, legfőképp, mert úgy gondolom, éppen a megfelelő mértékben émelyítő ezekre az utolsó utáni pillanatokra.”