Győry Attila “kádfürdő”-novellája az Új Szóban

Győry Attila Privát luxusod – a kádfürdő című tárcanovellája az Új Szó kulturális-közéleti mellékletében, a Szalonban jelent meg:

“Éppen a Karib-tengeren hajókáztam, s csini kis vitorlásom fedélzetén három félmeztelen Playboy-nyuszi pucsította a testét, én meg, vigyorogva, ahogy azt a nagymenők teszik, lazán kihajoltam kicsit a fedélzetről, a kezemet belemerítettem a sós, csodálatosan kék tengerbe, amikor…

– Hékás! A koldus már a hetedik határban mászkál, te pedig itt álmodozol?

Néztem kifelé a fejemből – hát nem az asszonykám állt éppen fölöttem szigorúan?

– És ki fogja bepermetezni a fákat? – pörölt velem.

Jogos. Én fogom bepermetezni a fákat.

A következő pillanatban jóságos gazdaként máris kint álldogáltam a kertben a család gyümölcsfái között, hunyorogtam a napfényben, s csak néztem a fröccsenő, a fákat fátyolként belepő permetet. És ahogy ott döngicséltem, pumpálgattam az olajos, rézkénes kombinációt, azaz a közkedvelt rézoxikloridot és mikronizált ásványolajat, hirtelen villanásszerű látomásom támadt.

Hát énvelem meg mi lesz?

Csak ezek a fák kaphatnak mindent?

Nekem már egy rohadt, nyamvadt lemosó permet sem jár?

Engem senki sem akar bepermetezni?  Mi vagyok én, Bástya elvtárs?

Így történt, hogy kötelező gazdaköri teendőim elvégzése után peckesen ledobtam a gumicsizmámat, berontottam a házba, s nagy garral, demonstratíve elbődültem:

– Most pedig, asszony, elmegyek egyet csobbanni…! Ennyi privát luxus nekem is jár! Kádfürdőt veszek!

– Jó – bólintott az asszony.

Egyetértett.”

Győry Attila novellája teljes terjedelemben az Új Szó oldalán olvasható.