Csehy Zoltánnal Lovász Andrea beszélget az Élet és Irodalomban

Csehy Zoltánnal Lovász Andrea beszélget az Élet és Irodalom 2022/31. számában. Az interjú címe „Nem vagyok egyfókuszú ember”, s a reklám megtekintése után teljes terjedelemben elolvasható az Élet és Irodalom honlapján.

Költő és műfordító, kritikus, több tanulmány- és esszékötettel, szerteágazó tudományos érdeklődéssel. Nemrégiben pedig Csehy Zoltánnak gyerekverskötete jelent meg, Kimaradsz egy körből! címmel.

– „Írt versesköteteket, irodalomtörténeti munkákat, fordított fontos és kevésbé fontos szerzőket, kapott és visszaadott díjakat, ösztöndíjakat, ahogy azt a felnőttek tenni szokták. Pozsonyban tanít az egyetemen. Szerinte egész élvezetesen.” Így mutat be a gyerekeknek szánt mesegyűjtemény, a Meseország mindenkié. Ez a legfontosabb, amit egy gyereknek érdemes tudni rólad? Kiegészítenéd?

– Arról kiskamasz gyerekeimet kellene megkérdezni! Örülnék, ha például azt mondanák, hogy egészen apaságos apa vagyok, vagy legalább a szülői elviselhetőség határain belül létezem. A gyerek igen tág kategória, egészen más egy ovis vagy egy kamasz. Ha a gyerek egészséges viszonyok között nő fel, akkor nyitott és kíváncsi, élesen és nyíltan fogalmaz, érzelmeit bátran kimutatja, és első ránézésre érzi, amit „tudnia” kell rólad, hogy befogad-e téged a világába, a bizalmába, vagy ebből kimaradsz.

– Mennyire vagy amúgy botrányhős? Persze már maga a „ledarálós” mesekönyvben való szereplésed, majd a 2020-as Háttér-díj, amelyet azok kapnak, akik sokat tettek a magyarországi LMBTQ-közösségért, retrospektíven egészen máshova helyezte a fókuszokat az életművedben.

– Semennyire. Alapvetően unalmas alak vagyok, aki a legszívesebben szövegekkel szöszmötöl. Igaz, képes vagyok az alakváltoztatásra: hol minden szón eltöprengő fordítónak látszom, hol poétának, hol szenvedélyes utazónak vagy zenerajongónak, hol megszállott oktatónak vagy akár aktivistának. A munkában szenvedélyes vagyok, a jó szövegek esztétikai, gondolati botrányai érdekelnek. Ilyen értelemben mégiscsak szeretnék botrányhős lenni. Nem kedvelem, ha mesterségesen kreált, nevetségesen megvont határok közé szorítanak, és talán túlságosan is érzékeny vagyok az intoleranciára és az empátiahiányra. Nem vagyok egyfókuszú ember, ahogy talán senki sem az, teljesen jogos, hogy ki-ki mást visel el, szeret vagy épp gyűlöl ebből a sokféleségből.

– Mennyire tartasz ettől a címkétől?

– Az LMBTQ-ra gondolsz mint címkére? Semennyire. Ez is egy komponense lehet az identitásnak, mint annyi más. Addig van értelme, míg konfrontatíve képes felmutatni egy lehetséges létesztétika erényeit és sérülékenységét, amíg az emberi méltóság a tétje. Ha valaki emiatt megbélyegez, hadd tegye, minden kisebbségért ki is fogok állni a magam eszközeivel. És itt nem a harsány-demonstratív, hanem valamiféle csöndes szakmai aktivizmusra gondolok, mely a színvonalas munka igényéből fakad, és egyszerűen abból, hogy az ember személyes hitelességre törekszik.”