Csanda Gábor Vida Gergely és Németh Zoltán verseiről is írt a SZIFONline-on

Csanda Gábor Vida Gergely és Németh Zoltán verseiről is írt, valamint a Mizser Attila és Nagy Csilla szerkesztette Irodalmi Szemlére, illetve Beke Zsolt Dunsztjának megszűnésére is utalt A vonaton olvasás sorsszerű megakadásai című lapajánlójában a SZIFONline-on:

“Na most, pozsonyi lévén, kézenfekvőnek tűnt, hogy az Irodalmi Szemle és a Kalligram decemberi számait fogom mustrálni, meg is tettem, de nem ezeket ajánlom, mert egykoron mindkettőnek szerkesztője voltam, s még részrehajlónak tűnnék. Annyit azért meg kell említenem, hogy mindkét folyóirat Vida Gergely verseiből hoz egy-egy blokkot, s a két összeállítás egymásra is felelget, mintha egyazon ciklusból származnának. Már csak ezekért a versekért is érdemes a két lap decemberi számát felütni. Amúgy a Vida Gergely-versek: kép kép hátán. A szerző továbbra is a jól ismert, karakteres és egyéni hangján szólal meg: ezúttal is nagy szerep jut a látványnak, a folyamatrajznak, egy-egy helyzet vagy mikrotörténet leírásának, vizuális megragadásának. De egyúttal rá is kérdez arra, mennyire ragadható meg a világ a maga halmozott képiségében, főleg, ha ezek a képek egymásra rétegeződnek, mint itt is, e két különböző, de egymást erősítő válogatásban.”

(…)

“A nagy élmény Németh Zoltán Montuhotepi című verse; a szerző nyáron megjelent verseskötete (Tektonika) mintha összegzése volna korábbi líraeszményeinek – itt a többes szám maximálisan indokolt –, nos, ehhez képest a Montuhotepi visszatérés a rövid, metaforikus megszólaláshoz, s ahhoz a fajta vershez, melynek mindenekelőtt esztétikai olvasata van. A címet, ha úgy olvassuk, hogy a végén szereplő -i az 1-est jelenti, akkor egy egyiptomi uralkodó nevét kapjuk, akinek mindössze két csonka szobra maradt fenn, mindkettőre jellemző, hogy hiányzik a lábuk (az egyiknek teljesen, a másiknak térdtől lefelé), innen nézve bravúros a vers indítása: „a menekülés lábán futni el”, de a folytatása is: „gyorsabb, mint az árnyék futása / amely némán üti a sötétet / a szenvedő éjben”, ahol meg a csatazaj mögé finoman fellopakodik a sakk eszköztára. S ebben a versben is megmutatkozik, ami a Németh Zoltán-költészetre annyira jellemző: az apokaliptikus vízió, az ember (itt konkrétan: gyerekek) szinte természetesnek tűnő pusztulása.”

Csanda Gábor írása teljes terjedelemben a SZIFONline felületén olvasható.