Bartalos Tóth Iveta novellája az Irodalmi Szemle-online-on

Bartalos Tóth Iveta Majd ha a fecskék visszajönnek című novellája az Irodalmi Szemle-online-on jelent meg:

“– Még reggeli előtt vedd be a vitaminokat! Ha kimész az utcára, kérlek, tedd fel a maszkot – mondom.

Egy gyors puszit nyomok a homlokára, kezemben már startpozícióba állítva a kocsikulcs. Tudom, hogy nem teszi. Érintetlen a doboz FFP2, amelyet a múlt héten hagytam itt. Várja a fecskéket, csak ennyit mond, öt fecskefészek van a tornác alatt, évek óta visszajárnak, hamarosan meg kell érkezniük. Nem kér, hogy maradjak még, rám néz, jobb kezével megsimítja az arcom. A sietségbe ütközik az érintése. Mellkas tájékán koppan. Narancssárga a színe, ha behunyom a szemem. Barack, fahéj és langyos tej illata van. Megigazítom a maszkot az arcomon, nedves lett szemtájékon. A széle árkot ás a bőrömbe. Fáj. Mégsem veszem le.

Ritkán kér bármit, most is csak annyit, hogy vigyem el a mamához. A diófa alatt, a padon ülünk éppen. Olyan rövid út lenne. Öt kilométer. Mama a szülőfalujában van eltemetve. Egy másik járásban. Négy hónapja nem léptünk át a járáshatáron, négy hónapja tilos a járványhelyzet miatt. Mi nem szegünk szabályokat, ők neveltek így. A papa egy liter tejet se mert ellopni a szövetkezetből, a mama szótlanul, lehajtott fejjel vásárolta azt a boltban. Mindenki kiröhögte. Azok járnak a fejemben, akik leszarják a szabályokat. Nagyokat és hangosakat nevetnek. Megmagyarázzák az okokat és elhiszik azokat. Tagadnak. Irigy vagyok. Egy éve irigy vagyok, megtanultam tiszta szívből gyűlölni másokat. Közben meg magamat is gyűlölni emiatt.

– Nem lehet, papa.
Nem vitatkozik.

Papa az üres fecskefészkeket nézi. A tízes csomagolású maszk doboza még mindig érintetlen.
– Hordom, persze – mondja.
Melléülök, megsimogatom a kezét. Nem érzem a barack és a fahéj illatát. Az érintésnek nincs meleg, narancssárga színe. Ez a rohadt maszk tompítja az érzékelést.
– Három hét és itt lesznek. Nem változott semmi, lányom?
– Nem, papa.
– Mit lehet tenni.

*

A kocsival a járáshatár előtt állok. A forgalom most sem kisebb. Hogy lehetséges ez, ha egyszer minden tilos? Hogy az istenbe? Elhatározom, hogy kiszállok az autóból és egy lábbal átlépek rajta. Pont egy lépésnyit, csak hogy széttörjem a saját határaimat, szét a papáét és a mamáét, szét a soha el nem lopott tejét. Előttem a táblán áthúzva a járás neve, felette a szomszéd járásé. Mindkettőt elolvasom. Ismerősek a betűk. Az van kiírva szlovákul: TE NYOMORULT!”

Bartalos Tóth Iveta Majd ha a fecskék visszajönnek című novellája az Irodalmi Szemle-online-on olvasható teljes terjedelemben.